Biden bejelentése csak az első lépés, további szankciók jöhetnek
További szankciók jöhetnek, ha Oroszország folytatja az Ukrajna ellen megkezdett inváziót – állítja egy meg nem nevezett, szenior kormány-tisztségviselő a Reutersnek.
További szankciók jöhetnek, ha Oroszország folytatja az Ukrajna ellen megkezdett inváziót – állítja egy meg nem nevezett, szenior kormány-tisztségviselő a Reutersnek.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter kedden közölte, hogy újabb fegyverszállítmányokat kért Ukrajnának Nagy-Britanniától, és ugyanezt kéri az Egyesült Államoktól is.
Az orosz külügyminisztérium szóvivője, Maria Zaharova szerint a nyugati országok által elrendelt szankciók Oroszországgal szemben illegitimek - írja a Reuters.
Vlagyimir Putyin elnök tegnap bejelentette: békefenntartókat küld a frissen elismert „Donyecki és Luhanszki Népköztársaságokba.” Az internetre ezután felkerült több videó is arról, ahogy orosz katonai konvojok haladnak át a térségen az éj leple alatt. Ma Vlagyimir Putyin elnök már arról beszél, egyelőre nem fognak katonákat küldeni a szakadár területekre és továbbra sem tartózkodnak orosz katonák a népköztársaság területén, ami látszólag teljesen ellentmond a tegnapi eseményekkel, bejelentésekkel.
Három követelést intézett a nemzetközi közösségnek Vlagyimir Putyin orosz elnök azért cserébe, hogy az Ukrajna körül kialakult feszültség csökkentésre kerüljön – számol be az AP hírügynökség.
Péntektől a már hónapok óta zajló orosz–ukrán feszültség gyors eszkalációjának lehetünk tanúi, hétfő este pedig Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatalosan is bejelentette: Moszkva elismeri a szakadár Donyecki és Luhanszki Köztársaság függetlenségét. A Donbaszon egy ideje befagyott konfliktus pár napja újra fellángolt, amivel Kijev, illetve az oroszajkú donyecki és luhanszki szakadárok egymás vádolták. A nyugati vezetőktől egyre vészterhesebb nyilatkozatokat hallhattunk, miszerint már szinte biztos, hogy Oroszország Ukrajna megtámadását tervezi. Fehéroroszországban folytatódott az orosz és fehérorosz csapatok hadgyakorlata, sőt bejelentették, hogy a kelet-ukrajnai eszkaláció miatt a mintegy 30 ezer orosz katona egyelőre nem távozik az országból. A két szakadár terület függetlenségének elismerése után orosz csapatok vonultak be a szeparatisták kezén lévő régiókba. Hogy tovább eszkalálódik-e a helyzet, és ha igen, meddig, egyelőre nem megjósolható. Bemutatjuk az elmúlt napok legfontosabb történéseit.
A minszki megállapodások többé nem léteznek - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kedd este újságíróknak.
Oroszország a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok elismerésekor minden hivatalos dokumentumot, így az alkotmányt is elismerte, ezzel pedig jogosnak tartja a szakadárok fennhatóságát teljes Luhanszk és Donyec megyére – mondta Vlagyimir Putyin ma a RIA Novosztyinak. Valószínűleg ezzel meg is van a háborús ürügy Ukrajna ellen.
A NATO főtitkára, Jens Stoltenberg szerint az Ukrajna határain belül és körül kialakult feszültség generációk óta a legkomolyabb konfliktus. A NATO-vezér kiemelte, az oroszok eddig is ott voltak a Donyec-medencében, csak eddig tagadták a jelenlétüket. Stoltenberg szerint ez most megváltozott és Oroszország olajat öntött a tűzre.
Engedélyt kapott Vlagyimir Putyin orosz elnök a parlamenttől az orosz haderő külföldön való bevetésére – írja az AP.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint Vlagyimir Putyin Ukrajna teljes körű inváziójára készül, Ben Wallace brit védelmi miniszter pedig kijelentette: az Egyesült Királyság szembeszáll Putyin agressziójával.
Oroszország hivatalosan a szélesebb határok közötti Donyeck megye függetlenségét ismerte el, amelynek nagy része jelenleg az ukrán hadsereg ellenőrzése alatt áll - állította kedden a Moszkva támogatását élvező szakadár terület, a "Donyecki Népköztársaság" vezetője kedden az MTI tudósítása szerint.
Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap hosszasan beszélt arról, hogy milyen vélt vagy valós fenyegetések jelentkeznek Ukrajna részéről Oroszország biztonságára nézve. Egy konkrét fegyverrendszert meg is nevezett: ez a Tocska-U rakétarendszer, mellyel akár nukleáris robbanófejeket is célba lehet juttatni. Az ukrán haderő körülbelül 90 ilyen eszközzel rendelkezik, atomtöltetük nincs hozzá, maguk a rakétarendszerek pedig igencsak elavult technológiát képviselnek. Ettől függetlenül nem teljesen veszélytelenek Oroszországra nézve, de háborús ürügyként aligha szolgálnak majd.
Ukrajna budapesti nagykövete, Nepop Ljubov szerint Magyarországnak sokkal célszerűbb most segíteni Ukrajna megvédésében, mint olyan helyzetbe kerülni, amikor később saját magát kell majd megvédenie. Ukrajna konkrét listát küldött Magyarországnak védelmi képességeinek erősítését kérve.
Inváziónak nevezte a Fehér Ház Oroszország katonai behatolását Ukrajna területére – írja az AP hírügynökség.
Az Egyesült Királyság azt kockáztatja, hogy többet költ védelmi felszerelésekre, mint amennyit megengedhet magának - figyelmeztet a brit nemzeti számvevőszék. Ennek ellenére Ben Wallace védelmi miniszter tegnap a brit parlament alsóházában már a hidegháború óta nem látott, 24 milliárd fontos költségnövelésről beszélt. Wallace hangsúlyozta: az Egyesült Királyság elszánt és szembeszáll Putyin agressziójával.
Oroszország törekszik arra, hogy minden volt szovjet érdekszférába tartozó országgal jó kapcsolatot ápoljon, de Ukrajnával „más a helyzet” – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök röviddel azután, hogy Ilham Alijevvel, Azerbajdzsán elnökével találkozott.
Új biztonsági berendezkedésre van szükség Lengyelországban és a szövetséges struktúrák körében, ennek keretében meg kell erősíteni a NATO keleti szárnyát – hangsúlyozta Andrzej Duda lengyel elnök kedden Varsóban, miután az ukrajnai helyzetről egyeztetett az ország vezető politikusaival.
A háborús helyzet alakulásától függetlenül a Richter változatlanul folytatja ukrajnai és oroszországi tevékenységét - közölte Beke Zsuzsa szóvivő nemrég, hozzátéve, hogy Ukrajnában várhatóan némi forgalomcsökkenés lesz a cégnél.
Fel kell készülni minden helyzetre a keleti határ mentén, a humanitárius feladatokra, a határvédelemre, ezért csoportosítunk át katonákat és haditechnikai eszközöket az ország keleti térségébe – erről Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszélt kedden Szentendrén.
A Bankmonitor új kalkulátorának segítségével most mindenki könnyedén megnézheti, hogy reálisan mennyi nyugdíjra...
A vállalatok sikeressége nagymértékben a vezetőik kompetenciáin alapul, ezért nagyon fontos a vezetők folyamatos...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
Egy múlt heti hír nem annyira bolygatta fel az ország közvéleményét, mint kellett volna. Az ukránok megtiltották...
Értelmetlen befektetés az, ami a dráguláson kívül semmire sem képes? Vagy önmagában a drágulás tényétől máris...
Azt sem tudjuk pontosan, hány ember él a Földön, pláne nehéz megbecsülni, hányan fognak száz év múlva. Az ENSZ...
Sok kérdést kapunk olvasóinktól és ügyfeleinktől a HOLD vagyonkezelésére, a számlákra és szolgáltatásainkhoz...
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.